Julcsikadaania

A minap kézimeccsen voltam. Nem, még nincsen sem ennyi szabadidőm, sem szórakozásra felhasználható készpénzem: a munkahelyem fizette a belépőt és még fizetést is kaptam azért, hogy ott üljek, kólát szürcsöljek és közben remekül érezzem magam. Hihetetlen jó élmény volt! Főleg mert szépen fölényesen nyertünk 36-20-ra a Fredericia ellen. Otthon is adnak ilyen jó kis fényes kartonszerű papírlapokat, amit legyezővé kell hajtogatni és szurkolóeszközként felhasználni? Ha tapsolás helyett ezzel ütögeti az ember a tenyerét vagy a térdét vagy akármit, olyan zajt csap, mintha egyszerre 20-an tapsolnának. Ez renkdívül hasznos volt, mert bár tele volt a stadion, ez mégiscsak egy kézimeccs volt, úgyhogy pár százan lehettünk csak összesen, mégis olyan hangulat volt, mintha több ezren tapsoltak volna. Meg persze a show-t is remekül szervezték. Minden játékosnak van személyes jingle-je (kommunikációban dolgozó barátaim, osszátok meg velem a magyar kifejezést erre),  és valahányszor valaki gólt lő, gólt véd ki vagy csak valami szépet művel, bejátsszák a jingle-jét. Az egyik játékosnak a Money for Nothing-ot választotta pl, valahányszor ezt játszották mindig Apukámat juttatta eszembe. De volt minden ami egy jó meccshez kell, zene, hullámzás, felállva tapsolás, ajándéksorsolás, játékosnevek skandálása, zászló előtt tisztelgés, cuki felmosógyerekek, szóval remekül elvoltunk. Még mindig szeretem a munkahelyem. :)

A múlt héten szerencsésen leadtuk az utolsó szinopszisunkat is (a szóbeli vizsga kiindulási alapját képező 3 oldalas, érvekkel és ellenérvekkel teletűzdelt dolgozat). Az egyikben a Kína felemelkedésével átalakuló világrendről (Nemzetközi Kapcsolatok) a másikban az ombudsman vagyis szépen magyarul az országgyűlési biztos szerepéről (Közjog) értekezünk.

A vizsgák majd csak januárban lesznek, úgyhogy a leadás után néhány napot ügyesen végigdolgoztam, mivel több munkaadóm is van így vállalhatok két műszakot is egy nap (amit egyébként a munkatörvénykönyv tiltana), így lassan ledolgozom a 10 napos szabadságot, amit az ünnepekre vettem ki.

Mert már csak néhány nap és hazamegyek, és jaj de jó lesz. Addig pedig végre ismét kedves, most már több éves hobbimnak, kedvenc szabadidős elfoglaltságomnak, az ELTÉ-s szakdolgozatírásnak hódolhatok. Azóta minden nap örömünnep nálam!

Ja, és szépen esik a hó. Betűzök ide két képet a fagyott csatornáról, a minap lőttem őket az ablakomból. Nap mint nap eszembe jut, milyen szerencsés vagyok hogy ilyen csodaszép kilátás nyílik az íróasztalom mellől. (Amit egyébként pár napja, a jobb koncentráció elősegítése érdekében a fal felé fordítottam. :)

Ma is kiderült, hogy lehet más a helyi politika.

És olyan jó, hogy vannak fiatal, lelkes, aktív, és néha ráadásul sikeres és csúcs-politikusok. 

Az egyetemi újságban olvasom éppen, hogy január 1-től integrációs ügyekért felelős polgármester (amolyan "miniszter" a főváros "kormányában") lesz egy Anna Mee Allerslev nevű, 26 (huszonhat!) éves egyetemista lány. Akire a teljesség kedvéért megosztom a nagyvilággal (vagyis a kb. 6 olvasómmal :) egyébként anno októberben én is személy szerint szavaztam. Dániában ugyanis úgy néz ki a szavazólap, hogy van a párt emblémája, meg alatta egy oszlopban a pártjelöltek nevei (eddig nem sokban különbözik az otthonitól), és van egy négyzet a pártembléma mellett, meg minden név mellett is. Eldöntheti hát a Szavazó, hogy a pártra úgy ámblokk szavaz-é, vagy kifejezetten van egy jelölt akit különösen is támogatni szeretne. Így előállhat könnyen az a helyzet, hogy mondjuk a 7. helyen álló listás jelölt az egyéni szavazatainak köszönhetően bejut, míg mondjuk az 5. meg a 6. helyen állók nem, mert nem kapott elég szavazatot a párt.

No, hát én szóval úgy érzem, engem is képvisel így ez a lány a fővárosi közgyűlésben, aztán most meg majd polgármesterként is. Mellesleg az ország valaha legfiatalabb polgármestere, valamint az első, aki kollégiumban lakik. Mókás, mi? 

Fiúolvasóim örömére pedig megosztok egy videót, ami még anno a választási kampányban vált ismertté. Anne Mee barátnője (aki "Bugyi-Ditte" néven vált ismertté) hatékonyan kampányol az "Egészségesebb, szebb, viccesebb" Koppenhága -barátnője kampányának kulcsszavai- mellett. Hát ilyen is lehet a helyi politika. Igaz, sokak szerint ez a videó többet ártott mint használt Anna Mee-nek, de engem akkor is lenyűgöz mit be lehet itt vállalni.  Ezek a dánok még mindig fantasztikusak. :)

Dánul tudó olvasóim számára pedig itt a cikk az Universitetsavisen -ből. Érdemes elolvasni.

Kis kulturdiplomáciai magánakcióim sorozata folytatódik: a mai napon ismét közelebb léptünk ahhoz, hogy egy maréknyi nemzetözi játszópajtás megtanulja azt az aprócska ámbár nem mellékes részletet a magyarokról, hogy december 6-án bizony nálunk (is) könyörtelenül jön a Mikulás, aki ráadásul Szent Miklós püspök, aki aztán ezzel el is lövi az évre szóló ajándékutalványait, így karácsonykor már csak a Jézuskára számíthatunk.

Miután tegnap este, egy hosszú, átdolgozott hétvége után Zé megetetett jófajta rakott krumplival, majd megnézette velem a Kispál búcsúkoncert dévédét, miközben csak jelképesen próbálta megkadályozni hogy folyamatosan énekeljem Lovival a dalokat, majd hazaverekedtem magam hősiesen a mínusz 4 fokban a biciklimen, hazaérve leültem és üsszepakoltam egy folyosóravaló Mikulás-csomagot. Legutóbbi otthoni utam alkalmával volt alkalmam két virgácsot is beszerezni, ez rendkívül jól jött, mert K és W továbbra sem hagytak fel a cukkolásommal. Idetettem képet mind a virgácsos mind a virgácstalan csomagverzióról.

Reggel a szokásosnál is korábban keltem, részben mivel a félév legutolsó órája kezdődött 8-kor, részben meg mert így ki tudtam settenkedni és feltűnés nélkül a gyanútlan kilincsekre aggatni a csomagokat. Délután hazaérve olyan jó volt a többiek sok-sok kedves reakcióját látni! Aki jobban ismer, kitalálta, hogy ki járt közbe a Mikulás nevében, ők írtak SMS-t, köszöntek szóban, aki nem ismer annyira, ketten is, a konyhakönyvbe írtak köszönőüzit Szent Miklós püspöknek. 

A legeslegjobban viszont az ajándéknak örültem, amit a Mikulás a szekrényembe csempészett.. egy dupla mozijegy-kóla-popcorn csomag és egy cetli miszerint "Julcsi, megérdemelsz egy szabad estét ebben a vizsgaidőszakban". Egészen meghatódtam! :)

Ezen túl ma leadtunk egy dolgozatot és nekiálltunk a másodiknak, és bár a tanulócsoportom mindössze rajtam kívül még 2 főből áll mégis sikerült kettőjük Mikulás-csomagját felcserélve csempészni be a hátizsákjaikba, mondjuk így is egy sikeresebbik akciója volt ennek a napnak. Az már kevésbé, hogy elvágtam a bal kezem gyűrűsujját, de rútúl, azt, ami gyakorláskor a "harmadik ujj" névre hallgat és amit egyszer már E és K esküvője előtt néhány órával, az utolsó ajándékuk csomagolásával már egy aprócska darab híján sikeresen kettőbe hasítottam. Akkor nem tudtam játszani néhány hónapig, most remélem nem kerül ennyire hosszú időre veszélybe a rendkívül ígéretes amatőr csellista karrierem, bár a szomszédom, W lehet hogy nem bánja ezt annyira.

Más hír most nem jut eszembe. Már napok óta hó fedi a befagyott a csatornát.

A mai Nemzetközi Kapcsolatok előadásomon ismét többször elnyomott az évfolyam egy-egy kínos kacajt legendásan cinikus, ősrealista előadónk némely mondatán. Az egyiket muszáj volt leírnom:

"A nyugati országok afrikai befolyása csökkenőben, és miközben az oroszok azzal vannak elfoglalva hogy átírják az összes levélpapír fejlécüket Szovjetunió-ról Oroszország-ra, a kínaiak szépen átveszik a vezető szerepet a perifériaállaomkban." (PVJ)

Ez most ebből lehet, hogy nem jön át, de egy jelenség a csávó. Egyébként azt tartják róla, hogy ha a vizsgán a konstruktivizmus valamely ága felé terelődik a szó, neadj' Isten még az identitás, vagy még rosszabb: diskurzus szó is elhagzik, látványosan a könyvespolc felé vándorol a tekintete, a figyelme fokozatosan semmivé oszlik majd egy áthatolhatatlan üvegfal húzódik a vizsgázó és ő közé. Szerencsére megvan az ellenszérum is, ha a figyelmének lankadását tapasztalja az ember a vizsgán, csak be kell dobni, akár összefüggés nélkül is a konfliktus, biztonság, hadsereg, vagy még jobb, atomfegyver szavak egyikét. A szemei máris felpattannak és a közérzete is helyreáll! :)

(Ja, és csak hogy irigyeljetek, pénteken maga a Nagy Óle tart majd előadást személyesen, sőt mitöbb úgy néz ki, februártól járhatok egy spec. szeminárjára is -ha undergrad.ként beférek- amelynek során egy egész féléven keresztül tárgyalgathatjuk a securitization fogalmának meg elméletének jelen perc szerinti állását. Mmmmmmm, libabőr! :D)

Néha úgy érzem, még mindig rá tudok csodálkozni, amikor a dánok kifinomult demokratikus szocializációja egy-egy alkalommal felcsillan. Legutóbb ezt a múlt héten éltem át. A dolog azzal kezdődött, hogy a Dán Néppárt (kb. a dán Jobbik, ideraktam a linket bár a honlapjuk sajnos csak dánul érhető el, vicces, hihi :) pártlapjában megjelent egy interjú, ahol az újságíró feltette az adott politikusnak a kérdést, miszerint miért nincsen egy ideje ingyen süti meg szörp kitéve a kórházi várótermekbe, ahogy az egyébként régebben szokás volt. Erre az adott politikus pedig azt a választ adta, hogy azért, mert mint az köztudott, a bevándorlók megszállják a hatalmas családjukkal a várótermeket és feleszik az összes süteményt és felisszák az összes szörpöt, úgyhogy ezekben az egyébként szűkös időkben most már nincsen erre keret.

Ezt a kijelentést aztán bizonyos körökben (egyetemisták például) némi felhördülés követte, és a fészbúkon –hol másutt- el is indult a kezdeményezés: „Sütemény-gyűjtési akció a dán kórházak látogatói számára” – küldj süteményt a Dán Néppárt címére, szólt a felhívás. Két napra rá (mire a Posta megjárta az utat ugye) 200 azaz kettőszáz citromfélholdat és egyéb, postán, magánemberektől csomagként feladott süteményt kézbesítettek a Dán Néppárt képviselői irodaházába a Parlament épületébe!

Szép, elegáns, humoros, egyértelmű véleményt kinyilvánító, alulról jövő, békés, dán.

Közkívánatra ismét jelentkezik a julcsikadaania. Az elmúlt hetek során több szösszenet vázlata is kidugta az orrát a vízből, de most, hogy ezen a héten szünet van már nem maradt több kifogás nekiállok leírni néhányukat. Tisztességes agrártársadalomhoz illő módon ugyanis teljes körű őszi szünet van minden évben a 42. hétben. Imádom egyébiránt, hogy a hetek számozását használják is itt, sokkal egyszerűbb a kérdésre "Mikor mész szabadságra?" azt válaszolni "a 32. héten", mint azt, hogy "az augusztus 9-ei héten". No mindegy, szóval a 42. hét, a mostani, minden évben őszi szünet. Az iskolákban, az egyetemeken (többé-kevésbé), a nyelvkurzusokon, az edzéseken. Ahogy Zé hallotta a minap a munkahelyén, krumplihét van. Ilyenkor ugyanis még nem olyan régen is hazaküldték az iskolásokat meg az egyetemistákat egy hétre, hogy mindenki menjen otthon krumplit szedni. Ismerek srácot, aki effektíve valóban hazamegy ezen a héten és krumplit szed otthon. A többség viszont leginkább elutazik valami dél-európai országba (idén tipikusan Görögország), avagy hozzánk hasonlóan dolgozatot ír, az egyetemi tanárok ugyanis rendkívül trükkösen megoldották, hogy míg ők kivesznek egy hét tanítási szabadságot (bár többségük sztem ilyenkor fellélegez, hogy legalább egy hétig nyugiban kutathat), minket elfoglalnak ügyesen, úgyhogy ilyenkor kapunk egy nagyobb dolgozatot, amit a szünetben kell megoldanunk. Többen is vagyunk a folyosón, akik idén is így jártunk.

Egyébként egy rövid privi-udate-ben elmondhatom, hogy

1) remekül vagyok, sokat süt a nap és mivel a munkahelyemen továbbra sincs munka, sok a szabadidőm
2) mivel a munkahelyemen továbbra sincs munka, nagyobb energiabedobással pályázom egyéb munkahelyeket. Múlt hétvégén M. segítségével leporoltam és kifényeztem az önéletrajzomat, most úgy csillog, mintha nem is 8 éve kezdtem volna az azóta sem befejezett ELTÉ-s képzésemet
3) az elmúlt napok fénypontja, hogy tegnap unokatesómmal, M-mel kávéztam, aki munkaügyben Koppenhágán keresztül utazott és volt rám néhány órája. Valahol egészen szürreális élmény volt itt ülni vele, a skizofrén "két világom" keveredésének újabb állomását éreztem a délutánban
4) szabadidőmben erőteljesen megy a kikacsintás, mivel júniusban végzek az alapképzésemmel (igen, előbb lesz Dániában egyetemi diplomám, mint otthon) jövőre ilyenkor már szabadabban mozoghatok, elsősorban Európában
5) az elmúlt napok mélypontja, hogy a héten majdnem egy egész hónapra ki kell költöznöm a szobámbóll, hogy megjavíthassanak egy március (!) óta fennálló vízügyi problémát a fürdőszobámban. Felajánlottak egy másik szobát a kollégiumban, de nem igazán látom, miért kéne az egész szobából (és főleg konyhából) kiköltöznöm, úgyhogy még megy az egyezkedés. M. barátom (jé, ebben a bejegyzésben úgy látszik, mindenki M) pedig próbálkozik a nevemben némi kártérítést -egy havi lakbér formájában- szerezni a kollégiumtól. Majd meglátjuk.
6) a hétvégén lesz az éves témapartink és még nincsen témám, pedig lassan neki kellene állni jelmezt meg szobadekorációt szerezni. Meg mondjuk szobát szerezni. Hih.
7) csütörtökhöz 2 hétre (a 44. héten ;) pár napra hazamegyek, azt már nagyon várom

Az eheti hétköznapi cukiság a minap történt velem, amikor is lement a bankszámlám picit mínuszba, és mivel eléggé borsos kamatokkal jár az ilyen jellegű hanyagság, felmarkoltam gyorsan valamennyit az otthon borítékba gyűjtögetett készpénzemből (IGEN, ennyire régimódi vagyok) és besétáltam vele a bankba. A bácsi rámmosolyog mikor sorra kerülök, miben segíthetek, mire én, egy kis pénzt szeretnék beraktni a bankszámlámra. Jahát, azt lehet, mondja a bácsi, elkérhetem a kártyáját, köszönöm, meg is van, megtaláltuk a rendszerben. Ééés, már be is tettük a számlára a kétszáz koronát, volt rajta egy kis mínusz de már nincsen. Igen, mondom, pont ez az, nem szeretem, ha mínuszban van a számla. Erre a bácsi felnéz rám, elmosolyogja magát és azt mondja: Nahát, de furcsa, mi meg pont azt szeretjük! :)

A koliba, ahol lakom, elég nehéz bekerülni. Az épület új, mindössze négy éves, központi de éppen eléggé a belváros szélén ahhoz, hogy már nyugis környék legyen, az épület körül csatornák, a közvetlen közelében erdős park. A szomszédos épület a bölcsészkar, mellette az IT egyetem, az országos könyvtár egy fiókja (ahová bármilyen kölcsönözhető könyvet kihoznak, így nem kell messze menni érte), 3 perc séta az ország új koncertterme, akiktől - talán a sok bérbe adott parkolóhelynek köszönhetően kialakult jó viszonyunkból adódóan – rendszeresen kapunk last minute igyen hangversenyjegyeket.

Az épület maga rengeteg építészeti díjat nyert, a szobák nagyok és szépek, padlófűtés van a fürdőben, a közösségi élet pezsgő, az infrastruktúra átlagon felüli (komolyzenei zeneszoba hangversenyzongorával, könnyűzenei zeneszoba dobszettel és gitárokkal, edzőterem, tanulóterem, számítógépterem, házi mozirendszerek, biliárd, guitar hero és ezernyi más elektronikus játék, a Carlsberggel kötött megállapodásnak köszönhetően a konyhákban folyamatosan feltöltődő hűtőszekrény, ahol a sör, az almabor és az üdítő nagykereskedelmi árakon kapható, kolibár, ami keddenként gyertyafényes, élőzenés, forrócsokis, társasjátékos kávézóként működik, a wifi és a fullcsatornás flatscreen tévé minden folyosón –lakóegységben- természetesen alapfelszerelés).

Elég nagy koliról beszélünk, 30 lakóegység (folyosónak vagy konyhának hívjuk) van benne, egyenként 12 szobával. Ezekből 1 párokat célzó dupla szoba, úgyhogy nagyjából uszkve 400 fős a kör alakú kis falucskánk. A folyosónként 12-ből 2 mindig cserediák, így kerültem én is elsőként oda anno mikor megnyílt az épület. A többi 10 szobát átlagdánok lakják, vagy legalábbis olyanok, akik Koppenhága környékén tanulnak folyamatosan, nem csak cserediákként. Én is ebbe a kategóriába tartozom, kvázidán vagyok, vagymi.

Ahogy az sejthető, elég népszerű ez a kollégium, és évente egyre több és több jelentkező van, a várólista nagyjából egy év. Idén viszont azzal a dupla bökkenővel kellett az alulról felépülő demokráciába rendeződött kollégiumi közösségnek szembenéznie, hogy nem elég, hogy a megszokottnál jóval többen jelentkeztek, de ráadásul jóval többen (hozzám hasonló) itt tanuló külföldiek, akik ráadásul horribile dictu, sokkal jobb motivációs leveleket írnak, mint a dánok.

Azóta dráma van. Az indulatok elszabadultak. A Kollégiumi Tanács döntése alapján a kérdéskört meg kell beszélni a konyhagyűléseken, majd a Konyhai Képviselőket (nálunk ironikus módon jó eséllyel szeptembertől én leszek az) fel kell hatalmazni, hogy milyen irányba szavazzanak a következő Kollégiumi Tanácsülésen. A kollégiumot ugyanis Veszély fenyegeti. Az Idegenek veszélye. Fennáll a lehetősége annak, hogy a kollégium elveszíti Dán Identitását, hogy a túl sok Idegen hatására nem lehet majd többet dánul beszélni a konyhákban, az angol lesz a hivatalos nyelv, hogy ha jó öreg dán sültcsülökhöz szottyan az embernek kedve, nem eheti anélkül, hogy magyarázni kelljen, mekkora nemzeti kincs ez a fogás. Az Idegenek veszélyesek, mert nem értékelik olyan mértékben a kollégiumot, annak különlegességét, szépségét, skandináv kifinomultságát, a tényt, hogy a dán építészet ékkövében lakhatnak, mint a Dánok. Ezek az Idegenek csak egy lakóhelyet keresnek Koppenhágában, míg a dánok valószínűleg kellő áhítattal érzik át az épület különlegességét. Az Idegenek továbbá nem csak Veszélyt, de kényelmetlenséget is jelentenek: mivel családjuktól messze laknak, nyilván folyton utazgatnak majd, ily módon kikezdve az oly gondosan ápolt intenzív, már-már családias közösségi életet.

Mindezt megakadályozandó a Kollégiumi Tanács felvetette, hogy a felvételi folyamat során alkalmazott pontrendszerbe beiktatásra kerüljön egy új kategória: „DÁN”. A kategória: „DÁN” válasz: „igen” teljesülése pedig pedig automatikus plusz pontokat vonjon maga után. Ily módon a Dánok megérdemelt előnyhöz jutnak a Nemdánokkal szemben, ily módon óvva a kollégium dán szellemiségét az azt veszélyeztetőktől.

A fenti érvek mind szóról szóra elhangzottak egy konyhagyűlésen.

A résztvevők mind húszas éveik elején járó, egyetemi oktatásban részesülő, világot járt, nyelveket beszélő értelmiségiek.

Néha kedvet érzek szedni a cókmókom és hazamenni.

Az ilyen listákból persze mindig van ezer féle, és ilyen-olyan elégedetlenek renszeresen hőbörgő kommenteket posztolnak róluk a blogjaikon, azért mégis megmosolyogtam, hogy ha már néhány évet külföldön tölt az ember, családom mondhatni meglehetősen szerencsésen választott. A világ legélhetőbb városai 2010 listán

1) München
2) Koppenhága

mega lol

Hétfőn végre vége a vizsgaidőszakomnak és akkor elkezdem majd készre írogatni és feltölteni az időközben elkezdett blog-szösszeneteimet. Addig is egy aprócska gyorshír a HVG-n magyarul is az újságokat a foci VB és a svéd koronahercegnő esküvője mellett leginkább megtöltő szerencsétlen bálna sorsáról. Szegényke valamilyen okból kifolyólag elvetődött egészen Dániáig, azon belül is a Vejle melletti fjordig, ahol is vízmélység hiányában konkrétan megrekedt. Se előre, se hátra. Most várják, hogy elpusztuljon, de pár nap után még mindig piheg, pedig már tegnapelőtt láttam a híradóban, hogy amint kimúlt, Koppenhágába hozzák és az állattudományi múzeum nyitott belső udvarában azonmód feldarabolják, amihez is szeretettel várják az érdeklődő látogatókat. A csontvázát kiállítják majd, merhogy az ritkaságnak számít tekintve, hogy valamikor az 1930-as években járt utoljára bálna Dániában. A húsát meg ha jó lesz még nemes egyszerűséggel megeszik. Most szóljatok hozzá, 30 tonna bálnahusi. Nyamm.

A számot, amit ide akartam tenni nem engedi beágyazni a Tecső, úgyhogy érdeklődők kattintsanak ide. (És ez a szám kivételesen nem az "akik élnek, azok délnek mennek, akik haldokolnak, északnak" rész miatt került be ide. :)

Most sok a munka a vizsgaidőszakban és különben is éppen otthon vagyok, úgyhogy ezért a szegényes blogaktivitás. De ma B-től kaptam ezt a videót és annyira megkapó, hogy azt sem bánom, hogy ingyenreklámot biztosítok a Movia-nak, muszáj posztolnom. A Homár írt rendkívül aranyos kis bejegyzést Mukhtar, egy koppenhágai buszsofőr születésnapi meglepetéséről. Flashmob rajongóknak külön kis gyöngyszem.

Christian, Mads és Julcsika Módszertan dolgozatírásának utolsó napján

- 3 pizza

- 2 fél literes joghurtital

- fél literes üdítő:

  - málnás szénsavas: 2

  - barackos ice tea: 5

  - ásványvíz: 1

  - zöld szénsavas: 1

  - Coke Zero: 2

- 3 csésze kávé

- 5 csésze tea

- müzli szelet: 10 db

- puffasztott rizs: 2 és fél zacskó

- sós keksz (telekeksz): 2 csomag

- gumicukor: 2 csomag

- chilis földimogyoró: 2 csomag

- házi készítésű szendvics: 1 db

- banán: 2 db

- kesudió: 1 csomag

- Snickers: 1 db (double pack, plusz mogyorós)

- fél liter narancslé

- 1 liter csapvíz

Jelentem, sok viszontagság után hazaértem. Az elmúlt pár nap érzelmi hullámzásait nehéz lenne összefoglalni meg talán megértetni is, lényeg, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hevesen fogok vágyódni a koppenhágai reptér után és hogy ilyen boldog leszek, amikor végre ismét megpillantom. Irtó jó, hogy ezeket az élményben és főként stresszben igencsak gazdag napokat megoszthattam Zs-vel, már most érzem, hogy hiányzik ő, Granada meg a spanyol nyelv körülöttem. Elhatároztam, hogy a hétvégén kipróbálom a Zs. édesanyjától kapott pogácsareceptet, valahogy illik a hamu-témához. És egész biztos, hogy nem is olyan sokára már csak nevetni fogunk az egészen.

Ahogy ezen a politikailag abszolút nem korrekt viccen nevettem én is nagyot az imént:

- Mi volt a kimúlt izlandi gazdaság utolsó kívánsága?
- A hamvait szórják szét Európa felett!

További tavaszi jókedvet mindenkinek!

Eyjafjallajökull.

Aki még nem tudná, Spanyolországban ragadtam. Azon belül is Granadában, Andalúziában (Dél-Spanyolország), méghozzá Zs. (immár kényszerű) vendéglátását élvezve. Pont a vulkánkitörést (vagyis a hamukitörést) megelőző nap jöttem, és az első három nap nem is tudtam az egészről semmit, míg utolsó nap ki nem derült, hogy haza (mármint Koppenhágába) bizony nem mehetek. Egy teljes, átgörcsölt nap után (hogyan veszek új jegyet, utólag fizetik-e ki és mennyibe kerül majd a másik, illetve ami a legfontosabb, el kell-e mennem Madridig, ahol eredetileg át kellett volna szállnom, vagy maradhatok itt) ma reggel végre a reptéren kiderült, feleslegesen pakoltam be a bőröndöm, keltünk fel hatkor és másztunk ki a reptérre, bizony az fel sem merült, hogy akár Madridig elmenjek (szerencsére). Hosszas asztaldöngetés után -mindezt spanyolul, angolul képtelenség volt, sok sok köszönet Zs-nek- átrakták a jegyemet csütörtökre, korábbra nem volt hely. A rendszer az, hogy folyamatosan pakolják át a népet a következő napi gépekre, aztán ha az is törlődik, akkor szorri, foglalj új helyet négy nap múlva, vagy amikor van hely és reménykedj, hogy a vulkán abbahagyja a hamu cuccot és végre lávára vált át. Remélem, ez nem veszélyeztet senkit Izlandon, mert én már eléggé drukkolok, hogy elkezdődjön. Nem mintha nem élvezném az eksztra szabadságot, de azért elég sok minden történik Koppenhágában amin elég jó lenne ott lenni, például az utolsó tanítási hét.

No de közben mégis inkább ahogy egy vietnámban ragadt dán írta ma egy cikkben azért hálás vagyok Izlandnak meg a vulkánnak (a nevét, vagyis a vulkánt fedő gleccser nevét meg sem próbálom kiejteni), hogy itt maradhatok még egy kicsit. Zs. társasága mint a jófajta gyógyszer, napról napra egyre több energiát és életkedvet csepegtet belém. A napocska is kisütött ma végre, és a 28 fokban még le is pirultam kicsit. Ma egyedül voltam kicsit a városban, és már térkép nélkül boldogulok. A spanyolom elképesztően sokat fejlődött, annyi mindent értek, hogy magam sem értem, hogyan is lehet ez. Már egyre több mindent merek magam is mondani, bevásárlás, ilyenek, már elég jól mennek. Egy csomó nyelvtant is tanulok és Zs. nagyon jó spanyoltanár. A fizikumunkra is könnyű figyelni, Zs. egy hegyen lakik, a város középkori részében, meredek az út hazafelé. Közben rengeteget sétálunk a környező hegyekre is, hegynek fel, hegynek le, de holnaptól már komolyan nekiállok tanulni is. És közben reménykedem, hogy csütörtökön el tudok repülni.

Az egész történetet egy ma reggel megesett sztorival rendkívül frappánsan össze lehet foglalni. A reptéren kettővel előttünk állt a sorban egy olasz úr a feleségével, és a következő kérdést intézte az Ibéria információs ablakában ülő nénihez:

"Hola. Do you speak English? Bien. Do you have some... do you have ANY tickets to.... to Italy?!"

Ismét egy zseniális átirata az Untergang ismert jelenetének. Aki még nem látta volna.

Ma rendkívül szürreális élményben volt részem (ismét). Munkahelyemen voltam és a tévé előtt a kanapén ülve éppen békésen szürcsölgettük a vacsora utáni kávét, eszegettük a péntek esti nasinak feltálalt gyümölcssalátát, amikor egyszer csak azon vettem észre magam, hogy értem mit mondanak a tévében, de nem úgy, mint máskor, hanem valahogy egész máshogy, mire felpillantva látom, hogy Orbán Viktor beszél a képernyőn, méghozzá dán felirattal. Totálisan oda nem illő szituáció volt. Munkatársam, R is egyből a képernyőre tapadt, szegény bennlakókat egy percre lesisseltük, csak néztem, hogy mi a csuda van már megint Magyarországról a tévében. Legutóbbi ilyen élményem 2006-ban, megérkezésem másnapján volt, mikor reggel bekapcsolva a tévét a Parlament előtt égő autókat mutattak, másodpercek teltek el, mire felfogtam, mi is a furcsa a szituációban, éspedig a dán aláfestőszöveg volt meg a tény, hogy nem a magyar tévét nézem. Szóval ez a mai kicsit hasonló volt. A hétvégi választásokról volt természetesen szó és nem annyira a Fidesz, mint a Jobbik állt középpontban. Bemutattak több részletet a kampányvideójukból is (lásd alant), szintén dán felirattal. Munkatársam elhűlve nézett rám, hogy valóban igaz-e, hogy 15-20 százalék (a dán tévé kissé túlzott) támogatja a pártot, a fáklyát tartó egyenruhások meg a dübörgő stílus és a fel-felvillanó képek eléggé megrázták. Én meg próbáltam neki magyarázni, hogy de az nem is úgy van, meg hogy nem azért támogatják, hanem azért mert a szocialisták micsináltak, meg elővettem minden okos érvet, amit a közelmúltban az Info Rádióban hallottam meg az újságokban olvastam, de valahogy számomra is hihetetlennek tűnt a dolog. Lehet, túl messziről nézem a dolgokat, de leginkább ijedtséggel vegyes érthetetlenséggel szemlélem én is a Jobbik sikerét. Majd vasárnap után okosabbak leszünk ezen a fronton is.

Koppenhága ma olyan volt, mint egy nyűgös, hisztis, mindig mísz fiatal lány, aki tegnap éjjel végre ismét férfival hált: a verőfényes napsütésben mintha hétágra mosolygott volna, előtűntek azok az apró, szép kis részletei, amiket esőben, ködben, szürkeségben már hetek óta nem láttunk. A színek vakítottak, a csatornák mélykékek, zöldek, a falak tűzsárgák, pirosak, bordók, a toronytetők szikrázóak voltak. A levegő friss, de nem hideg (12 fok), a szél fújdogált, de csak figyelmeztető jelleggel, sapka-sálban határozottan kellemes volt biciklizni. A hídon átmenet kishíján leestem, de kivételesen nem az oldalszél miatt, hanem mert annyit forgattam a fejem, hogy minél többet lássak a kék fjordból ahogy a Fekete Gyémánt üvegfalai szikráznak a partján. Semmi hivalkodás, semmi csillivilli, de az egyszerű szépsége megint eszembe juttatta, milyen szerethető kis város is ez. Feltéve persze, hogy jó kedve van.

Ma voltuk Zével szavazni (elnyomtam egy mélyről jövő "hö"-t, amikor a kezembe nyomták a Zala megyei szavazólapot! De annak örültem, hogy így szavazhattam az egyéni jelöltre, azt örömmel tettem. :) Határozottan kellemes élmény volt. Lehet, csak aki huzamosabb ideig élt külföldön érti meg milyen varázsa van belépni egy épületbe ami előtt kinn lobog a nemzeti zászló, ahol a kapun lógó papírra az van írva "szavazóhelyiség jobbra", ahova közeledve félszegen egymásra mosolyogsz a másik irányból közeledőkkel, ahol magyar rendszámú autó parkol az úton, ahol belépve "Jónapot kívánok"-kal köszösz és visszaköszönnek. Ahol hirtelen úgy érzed, egy pillanatra haza csöppentél. Bár sajnos ismét, már többedszerre megállapítottam, hogy irtó fapofák dolgoznak a követségen. Eddig csak szavazni voltam ott (ma harmadszorra), de többször valahogy az volt az érzésem, hogy önmagukat rendkívül fontosnak tartó, fura emberekkel találkozom. Azért jó volt, annak ellenére, hogy a követség elég messze van, szakadt az eső és 5 fok volt, reggel arra gondoltam, ez vajon hány embert fog visszatartani attól, hogy kimásszon Charlottenlundba, Koppenhágától északra. A biciklit vittük a vonaton, mert messze van az állomás, és gumicsizmás, esőnadrágos, esőkabátos felszerelésemmel azon gondolkoztam, engednek-e majd vajon szavazni így, hogy otthon elképzelhetetlen szerelésben jelenek meg. Tisztára gumicsizmás dán lettem. De engedtek. :)

Főztem sonkát, festettem tojást, hagymalével, és bár olyan szép nem lett, mint a nagynénémé, azért a lelkibékémhez elég, mégiscsak igazi a húsvét. :) Ehhez kapcsolódott a nemrég Zével lejátszott kis beszélgetés is.

én: Ja, képzeld vettem dán tormát a sonkához. Kíváncsi vagyok, más-e mint a magyar... Bár az is igaz, miért is lenne más.
Zé: Szerintem gyengébb.
én: Miért?
Zé: Mer' itt minden szarabb.

:D

Áldott húsvétot mindenkinek!

... Ablonczy Balázs írása a komment.hu-n, de bevallom én csak ma találtam rá. És mivel többekkel volt vitám annak idején a Soproni sörreklámról (Magyarország, én így szeretlek), belinkelem, mert Balázs pontosan azt írja le, amit én is gondoltam, csak sokkal szofisztikáltabban, rendszerezettebben és szebben. Gratula. :)

 És itt meg a reklám kanadai eredetije, ha valaki nem ismerné. Egy ijesztően nagy fejű bácsival.

És mivel a mai napomat a Kispál bejelentése rázta meg, illendő hogy itt következzen az én forevör kedvenc Kispál számom (magyar zenészek kedvenc Kispál számai meg itten vannak). Még szerencse, hogy van a Kiscsillag, különben most a töltőtollamba dőlnék alighanem.

V-nél láttam FB-on és annyira megtetszett, úgy döntöttem, kirakom ide is. :)

A Magyarországon leggyakrabban feltett kérdések:

1. Van Nokia töltőd?
2. Hagyma, csípős mehet?
3. Bubisat?
4. Oltattál?
5. Hány hónapra vetted?
6. Számla nélkül mennyi?
7. Mi a dresszkód?
8. Pontgyűjtő kártya van?
9. Mikor volt csőcsere?
10. Hány gigás?
11. Hány colos?
12. Hány km van benne?
13. 3G?
14. Fapaddal voltatok?
15. Akciós?
16. Vágod?
(a lista bővíthető)

Ma olyan szinten sokkoló élményben volt részem, hogy elhatároztam, megosztom veletek. A Nørreport-on, ami Koppenhága Deák-tere, egy nejlonzacskós-kartontáblás  koldus (a táblán dánul a sztenderdszöveg) az Üdvözlégyet recsitálta, magyarul! Vagy három oldalról sokkolt egyszerre és olyan szinten budapesti volt az élmény, hogy bevallom tátott szájjal megbámultam. Az utánam jövők meg engem bámultak. Meglepettségemben el sem jutottam odáig, hogy átgondoljam, adjak-e neki valamennyi pénzt. Bár itt nem tudom, mennyire jövedelmező dolog a koldulás, az emberek egyszerűen nem hordanak maguknál készpénzt, mivel sokkal egyszerűbb mindenhol kártyával fizetni. Nálam is másfél korona volt összesen. Mire kijöttem a szomszédos ábécéből, már összeszedelőzködött. Az egész jelenség annyira oda nem illő és egyszerre valahonnan (praktikusan otthonról) annyira ismerős és megszokott volt, hogy hirtelen azt hittem, egy buborékban Budapestre kerültem. Vagy csak egy buboréknyi Budapest került hirertelen ide.

Boldog március 15-ét mindenkinek. Remélem, kipihentétek magatokat helyettünk is, akiknek sajnos nem munkaszüneti a mai nap.

Bár megfogadtam, hogy nem aktuálpolitizálok a julcsikadaanián, és néhány adatot/kijelentést némiképp problematikusnak találok, már csak a film esztétikai értéke miatt is megéri beágyazni ide ezt a kis videót. Lehet, hogy már mindenki látta, én Veronak köszönhetően ma találkoztam vele. Písz on jú ól.

u.i. nem tudom miért, de nem a teljes képernyő látszik a beágyazott videóban, inkább nézzétek meg IDE kattintva. Vagy mondjátok el, hogyan csökkenthetem a beágyazott videó méretét.

u.u.i. A teljesség kedvéért hozzá kell tennem, hogy közben felvilágosítottak, hogy a képvilág koppintás....

Múlt héten néhány vicces srác kitalálta, milyen rossz már, hogy az egyetemen soha senki nem jár nyakkendőben. Ez okból pedig meghírdették a fészbúkon a "nyakkendős szerda a társadalomtudományon" programot. Úgyhogy ahogy most épp Módszertan előadáson ülök, azt nézem, hogy a srácok vagy harmada ing-nyakkendőben van, irtó vicceesek. Bírom, hogy az embereknek van energiájuk ilyen kis jópofa hülyeségekhez.

A másik kedvencem az általánosan elterjedt nyugis, laza hangulat többek között az egyetemen is. Épp szabad a kérdés rész van, úgyhogy a tanárnéninek közben van ideje elmajszolgatni egy banánt. Mindenki előtt ott van egy csésze kávé vagy egy vizesüveg (esetemben üveg), aki nem fejezte be az ebédet, simán befejezheti (műanyag dobozbol, villával, tegnap én is brokkolis tésztát hoztam, mmm), előttem Katinka egy nyalókát nyalogat. De mindeközben figyel a nép és igyekszik hozzászólni a közös munkához, éppen a kivetített SPSS outputokat próbáljuk értelmezni (többváltozós regressziós analízis). Nekem is 20 percembe telt sutyiban megírni ezt a bejegyzést, mert közben figyelek ám. :)