A koliba, ahol lakom, elég nehéz bekerülni. Az épület új, mindössze négy éves, központi de éppen eléggé a belváros szélén ahhoz, hogy már nyugis környék legyen, az épület körül csatornák, a közvetlen közelében erdős park. A szomszédos épület a bölcsészkar, mellette az IT egyetem, az országos könyvtár egy fiókja (ahová bármilyen kölcsönözhető könyvet kihoznak, így nem kell messze menni érte), 3 perc séta az ország új koncertterme, akiktől - talán a sok bérbe adott parkolóhelynek köszönhetően kialakult jó viszonyunkból adódóan – rendszeresen kapunk last minute igyen hangversenyjegyeket.

Az épület maga rengeteg építészeti díjat nyert, a szobák nagyok és szépek, padlófűtés van a fürdőben, a közösségi élet pezsgő, az infrastruktúra átlagon felüli (komolyzenei zeneszoba hangversenyzongorával, könnyűzenei zeneszoba dobszettel és gitárokkal, edzőterem, tanulóterem, számítógépterem, házi mozirendszerek, biliárd, guitar hero és ezernyi más elektronikus játék, a Carlsberggel kötött megállapodásnak köszönhetően a konyhákban folyamatosan feltöltődő hűtőszekrény, ahol a sör, az almabor és az üdítő nagykereskedelmi árakon kapható, kolibár, ami keddenként gyertyafényes, élőzenés, forrócsokis, társasjátékos kávézóként működik, a wifi és a fullcsatornás flatscreen tévé minden folyosón –lakóegységben- természetesen alapfelszerelés).

Elég nagy koliról beszélünk, 30 lakóegység (folyosónak vagy konyhának hívjuk) van benne, egyenként 12 szobával. Ezekből 1 párokat célzó dupla szoba, úgyhogy nagyjából uszkve 400 fős a kör alakú kis falucskánk. A folyosónként 12-ből 2 mindig cserediák, így kerültem én is elsőként oda anno mikor megnyílt az épület. A többi 10 szobát átlagdánok lakják, vagy legalábbis olyanok, akik Koppenhága környékén tanulnak folyamatosan, nem csak cserediákként. Én is ebbe a kategóriába tartozom, kvázidán vagyok, vagymi.

Ahogy az sejthető, elég népszerű ez a kollégium, és évente egyre több és több jelentkező van, a várólista nagyjából egy év. Idén viszont azzal a dupla bökkenővel kellett az alulról felépülő demokráciába rendeződött kollégiumi közösségnek szembenéznie, hogy nem elég, hogy a megszokottnál jóval többen jelentkeztek, de ráadásul jóval többen (hozzám hasonló) itt tanuló külföldiek, akik ráadásul horribile dictu, sokkal jobb motivációs leveleket írnak, mint a dánok.

Azóta dráma van. Az indulatok elszabadultak. A Kollégiumi Tanács döntése alapján a kérdéskört meg kell beszélni a konyhagyűléseken, majd a Konyhai Képviselőket (nálunk ironikus módon jó eséllyel szeptembertől én leszek az) fel kell hatalmazni, hogy milyen irányba szavazzanak a következő Kollégiumi Tanácsülésen. A kollégiumot ugyanis Veszély fenyegeti. Az Idegenek veszélye. Fennáll a lehetősége annak, hogy a kollégium elveszíti Dán Identitását, hogy a túl sok Idegen hatására nem lehet majd többet dánul beszélni a konyhákban, az angol lesz a hivatalos nyelv, hogy ha jó öreg dán sültcsülökhöz szottyan az embernek kedve, nem eheti anélkül, hogy magyarázni kelljen, mekkora nemzeti kincs ez a fogás. Az Idegenek veszélyesek, mert nem értékelik olyan mértékben a kollégiumot, annak különlegességét, szépségét, skandináv kifinomultságát, a tényt, hogy a dán építészet ékkövében lakhatnak, mint a Dánok. Ezek az Idegenek csak egy lakóhelyet keresnek Koppenhágában, míg a dánok valószínűleg kellő áhítattal érzik át az épület különlegességét. Az Idegenek továbbá nem csak Veszélyt, de kényelmetlenséget is jelentenek: mivel családjuktól messze laknak, nyilván folyton utazgatnak majd, ily módon kikezdve az oly gondosan ápolt intenzív, már-már családias közösségi életet.

Mindezt megakadályozandó a Kollégiumi Tanács felvetette, hogy a felvételi folyamat során alkalmazott pontrendszerbe beiktatásra kerüljön egy új kategória: „DÁN”. A kategória: „DÁN” válasz: „igen” teljesülése pedig pedig automatikus plusz pontokat vonjon maga után. Ily módon a Dánok megérdemelt előnyhöz jutnak a Nemdánokkal szemben, ily módon óvva a kollégium dán szellemiségét az azt veszélyeztetőktől.

A fenti érvek mind szóról szóra elhangzottak egy konyhagyűlésen.

A résztvevők mind húszas éveik elején járó, egyetemi oktatásban részesülő, világot járt, nyelveket beszélő értelmiségiek.

Néha kedvet érzek szedni a cókmókom és hazamenni.