Miután tegnap 6 (hat!) órát töltöttem azzal, hogy elolvastam egy 24 (huszonnégy!) oldalas tanulmányt németül, illetve a mai óra után rádöbbentem, hogy bár egész órán kiguvadt szemekkel és tátott szájjal meredtem az éppen beszélőre, még így is csak a szavakat értettem, a jelentést nem, szóval mindezek után ma biciklizés közben ért villámcsapásként a felismerés, hogy én ezt egészen pontosan harmadszorra csinálom végig az életemben.

Tisztán emlékszem anno az ELTÉ-n az első angol nyelvű irodalomelméleti tanulmányra, egy napom ment rá. A Koppenhágai Egyetemen a teljes első félévnek el kellett telnie ahhoz, hogy az órán már ne csak sejtsem, értsem is, hogy mi folyik körülöttem. Újabb egy félév kellett, hogy kiscsoportos beszélgetésekben hozzá tudjak szólni a dolgokhoz, plénum előtt pedig még mindig nem vagyok képes sem hozzászólni sem kérdezni. Mindezek fényében kicsit kevésbé frusztrál ez a mostani bénaságom, igen, ismét nagyjából 30 pontot esett az IQ-m, úgy fogalmazok, mint egy kisgyerek, a társaságban csendeskének tűnhetek, de úgy vagyok vele, hogy volt ez már így, lesz ez jobb is, majd németül is menni fog ez, csak ki kell várni azt az időt.

(Például már ma sokkal gyorsabban ment, lehet, hogy segített mondjuk, hogy Joseph Ratzinger tollából olvastam a hit természetéről. Kicsit könnyebben érthető szöveg volt, mint a többszintű governance elméletek.)

Egyébként vannak még további random megfigyeléseim. Például, hogy 

• itt is Magyarország-mennyiségű gyógyszertár van. Egyszerűen minden sarkon van egy gyógyszertár, de néhol még a két sarok közt félúton is.
• Rendkívül vicces, hogy naponta emlékeztet a város arra, hogy egy sörnagyhatalomban vagyok. Reggelente az Augustiner, délután a Lövenbrau sörfőzdéje mellett bicajozom el. Mindkettőnek jellegzetes, leginkább gyerekkoromban nagymamámnál a szomszédban tartott nyulak ketreceire, illetve a Studis csaposlányos múltamhoz kapcsolódó hajnali takarításokra emlékeztető szaga van. 
• Szinte minden reggel elbicajozom a nagy rendőr-főkapitányság mellett, és valaki mondja meg miért, de komolyan mondom, hogy mindig cukorral borított fánk-szagot érzek.
• Fílinges, ahogy a sok böhöm Audi, merdzsó és BMW gyönyörűen és előzékenyen ad helyet, enged be, megy lépésben mögöttem, és általában irtó meggyőzően figyel a biciklisekre. Az első pár napban meg kellett még szoknom ezt a kicsit más jellegű biciklis közlekedést, Kopiban lehet, hogy több a bicikliút, vagy nem tudom miért, de kicsit más érzés itt bicajjal közlekedni. De annyira vigyáznak az emberre, hogy most már teljesen biztonságban érzem magam. 

Magánjellegű plusz info, hogy az egyetem sokkal jobb a vártnál, véletlenül egy 8-10 fős osztályba épültem be, velük van minden órám, mind német, és pénteken már inni is elvittek. Régi kolis időszakra emlékeztetett, amikor hajnali négykor az egyik sráccal azt vitattuk, hogy milyen institucionalista elmélet írja le meggyőzőbben az EU környezetvédelmi politikáját. Az ember fellélegzik kicsit, amikor magához hasonló nördök között találja magát. 
Közben az is kiderült, hogy az elmúlt évek tapasztalatai ellenére még mindig szépen kompatibilis vagyok a német fiúkkal, úgyhogy fennálló kevés szabadidőmben a nyelvtanulás ezen kellemesebb formájával teszem hasznossá magam.
Ma küldött egy SMS-t a tél hogy mindjárt jön, ma már 10 fok alatt volt a meleg, de még nem gondolja komolyan, legalábbis én úgy döntöttem, hogy még 2-3 hétig mindenképpen az ősz marad itt a menő (bár a hétvégére már éjszakai havazást mondanak, de mivel nekem nincsen csizmám ezt kizártnak tartom)! 

A fotót pedig azért raktam ide, hogy lássátok milyen helyen vezet át minden reggel és délután az utam az egyetemre, nyugodtan mondhatom, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül bicajozom öregasszonytempóban, inkább rászámolok még tíz percet az útra, csak hogy minden nap egy kicsit elgondolkozhassam és élvezzem az utat. Ami ugye már önmagában a cél, vagy hogy is van ez.