Julcsikadaania

Rendkívül izgalmas az egyik kurzusom idén: "Kormányzási paradigmák a közigazgatásban". Most épp a New Public Managementről tanulunk, ami már egy régi régi módszer és persze a csapból is ez folyik, de vicceesnek találom magyar fejjel, ahogy a tanárbácsi arról mesél, hogy hogyan alakították át ennek a paradigmának a szellemében a dán közigazgatást a 80-as években. A tanárbácsi fiatal ötvenes, szóval szüleim korú, az osztálytársaim fiatal huszasok, szóval az én (ehe, ehe) kortársaim. A tanárbácsi ezért az ő kedvükért már csak "a régi időkben képzeljétek így volt" stílusban sztorizgat arról, milyen volt a sötét pre-NPM időszak a dán közigazgatásban: 

Na, megalakult az új kormány, most voltak nemrég a kiránynőnél, úgyhogy amikor holnap (az alkotmány kerek perec megmondja: minden év október első keddjén) újra kinyit a parlament, már az új kormányprogram elfogadásával kezdhetnek. Nézztek, hogy virítanak! Látszik az arcokon a megkönnyebbülés, tíz év jobboldali kormányzás egy ízig vérig szocialista országnak már a végkimerülésig megerőltető volt.

Egyébént elég izgis a kormány összetétele, lévén hogy négy nagyon különböző pártot kell boldoggá tenni (ebből három koalícióban kisebbségi kormányt alkot, egy, a legbaloldalibb párt külső támogató, ők azért még itt sem elég szobatiszták ahhoz, hogy a kormányba bevegyék őket). Magyar szemmel talán érdekes lehet, hogy összehasonlításképpen az Orbán kormánnyal (2010-es megalakulásakor 10+1 fő, valamennyi szebbnél szebb férfi), jóval több miniszter van, 23+1 (plusz eggyel a miniszterelnököt jelölöm), ebből 9 nő és 14 férfi. Emiatt egyébként kritizáják az új miniszterelnöknőt,

Ha valakinek esetleg kétségei lennének hazánk földrajzi hovatartozása felől, akkor széles mosollyal ajánlom az alábbi reklámszöveget, amire a minap a metróban lettem figyelmes egy utazási iroda kempingajánlatait reklámozta ugyanis a metró falára vetített képernyőreklámon:

"Luxus mobilotthonok Olaszországban!"
"Kempinghelyek a homokos strandon Franciaországban!"
"Hatalmas vízibirodalom Horvátországban!"
"...és gyermekbarát kempingek Magyarországon."
".....XXXXXXX Rejser: Kempingek Dél-Európában."

Szóval a tanulság kettős: egyrészt nyaralástémában Dél-Európa lennénk, másrészt meg hajrá a gyermekbarátsággal, srácok, azzal még be is futhatunk akár! :D
 

Kerékpáros világbajnokság van a városban, állítólag ez a legnagyobb sportesemény, ami valaha történt Dániában (vagy Koppenhágában, nem tudom), és én itt vagyok! Mondtam is a tanulócsoportos srácoknak, hogy szerintem jól jár Dánia, ha kicsit jobban igyekszik még itt tartani, az itteni tanulmányaim alatt tartották a 2009-es klímacsúcsot is, ami meg a legnagyobb politikai esemény volt Dánia történetében, szerintem egyértelműen szerencsét hozok.

Megosztom veletek is, mert nekem különösen is tetszik ez a választási videó, amit a dán tv2 (kereskedeli csatorna) használt az elmúlt két hétben. Nem egy pártot, hanem a választásokat reklámozza. A dán politikai rendszer jóval feldaraboltabb mint a magyar (9 párt fut most pl, a parlamentben 8 van), de a magyarhoz hasonlóan két blokkra osztható: pirosra és kékre.

...címmel új sorozatot indítunk a Julcsikadaania-n. Sorozatunk első eleme egy igazi gyöngyszem. A minap a parlamenti választási kampány plakáttengerében akadtunk rá. Mit is mondhatnánk: hát ez igazán Franyó! :D

Tegnap egy vicces kis esemény megörvendeztetett, hogy úgy látszik mégis eléggé jól tudhatok már dánul.
           ismeretlen srác a bárban: "És te melyik pártra szavazol jövő héten?"
           én: "Nekem nincsen szavazati jogom."
           ismeretlen srác a bárban: "Hogyhogy?! Börtönben voltál??"
...bár így jobban belegondolva némileg bánt azért, hogy nem az volt az első gondolata, hogy még nem múltam el 18....

Nagy az izgalom Dániában: hosszú várakozás után a mai nappal elindul a 2011-es parlamenti választás kampánya. Egy parlamenti választás mindig karácsony egy Pol.Sci. hallgatónak, úgyhogy előre láthatólag én is több időt töltök majd hírolvasással a következő 3 hétben. Merthogy itt ennyi ideig tart bizony a kampány: három hét. Egy fél órája kiállt a miniszterelnök sajtótájékoztatót tartani (itt ő írja ki a választásokat, úgyhogy ez eléggé más mint otthon), közölte, hogy akkor mostantól hivatalosan elindul a kampány, és választások lesznek szeptember 15-én, egy csütörtöki napon.

Érdekes módon még sose jutott eszembe megemlíteni, de mint azt a legtöbben amúgy is tudjátok, Koppenhágában filippinó misére járok. Méghozzá egy ilyenkor csurig megtelő, közeli templomba, ami ráadásul még katolikus is, ez errefelé egyébként hiánycikk. Az egész úgy indult, hogy keressünk angol nyelvű misét, aztán ez annyira megtetszett, hogy már nem is járok dánra, csak ha nagyon muszáj. Annak ellenére szeretem a kis filippinók (ahogy Zé hívja őket: Picinép) miséjét, hogy némileg korlátozva vagyok az egyébként preferált tömegbe olvadásomban: a teljes gyülekezet a mellkasomig ér. Mármint persze csak a felnőtt férfiak. A nálam 5 évvel idősebb, indiai atya, Father Joe az egészben a legjobb, valamihogy mindig sikerül megnevettetnie a jónépet és jóarc módon még a nevemet is megjegyezte. Most épp a szabadságát tölti ezért ma a másik indiai atya, Father Benny misézett, aki a héten jött vissza pár hetes afrikai nyaralásából. Azzal kezdte ékes indiai akcentusával a szentbeszédet, hogy "Amióta visszajöttem, furcsa módon mindenki megjegyzi milyen barna lettem. Én csak azt nem értem, előtte akkor mi voltam?!" 

A kedvencem a filippinókban, hogy iszonyat élettel teliek, folyton zsizsegnek (nem csak a gyerekek), hogy lazán veszik a dolgokat (a tizenöt minisztránsgyerek tizenhat fele lép, miközben végelenül cuki mindegyik és fülig ér a szájuk), meg leginkább hogy rengeteget énekelnek és mindezt ráadásul vidáman.

Mivel a net már 6 (azaz HAT!!) napja halott a házban (és igen, még mindig élek, bár ez számomra is rendkívül meglepö - hosszú ö-t nem tudok írni :/) ezért most ebédszünetben, a suli ámitogépterméböl írok gyorsan.

Repül az idö, már nagyban töltöm negyedik boldog hetemet a Kancakertben (megtudtam nemrég: Stuttgart neve a Stute=kanca + Garten=kert szavakból áll össze, ez nekem eszembe juttatta, hogy mi meg Angela Merkelt hívjuk magyarul bundeskancának, de ezt német barátnem, M. valami miatt nem ertékelte, fura). Van itt minden ami kell, sok tanulás, némi német sör, Jágermester, barátok, család, szerelmi dráma, szóval a munkát leszámítva egészen kerek életet élek. A munka valahogy nem hiányzik mondjuk. Már gond nélkül kiismerem magam a városban, már már rendszeresnek mondható jelleggel maradok fenn buszon, metrón lévén hogy a megálló figyelése helyett olvasással, rendhagyó igék magolásával, vagy legyünk öszinték leginkább aktiv bambulással töltöm az idöt. Már nem nézek soha térképet, így is hazatalálok az iskolából, mert persze máshova nem járok el.

Az elsö három héten tanult dolgokról illetve véletlenszerü benyomásaimról csináltam egy listát a minap, szigorúan fontossági sorrendben, íme, köszönhetöen ennek a délnémet programnak már ezeket tudom:

• felismerni az ÖSSZES euro érmét (nem csak a nagyokat, a centeket is ám!)
• németül beszélni (németekkel) NEM részegen
• 10-ig számolni a kezemen kínaiul, úgy, hogy csak egyik kezemet hasznalom (ez rendkivül hasznos ha pl. fagyival a kezedben szeretned megmutatni, hogy 8-kor találkoztok aznap este)
• megtudtam, hogy van olyan, hogy "budapesterschuhe" ami állitólag valami drága fajta cipöt jelent
• valamint hogy vannak emberek (ök épp ázsiaiak voltak) akik amikor megkérdezik öket, hogy mit tudnak Magyarországról, azt mondjak, hogy "birodalom" illetve hogy "liberális jóléti állam" (az amerikaiak annyit tudtak az országhoz kötni, hogy "zene", de hogy miért azt már nem tudták)
• észrevettem, hogy itt a metrón, buszon, villamoson az emberek a ölükbe/lábuk elé teszik a táskájukat, nem a mellettük lévö székre, akkor se ha csak hárman ülnek a jármüvön
• minden, de MINDEN áldott nap hallok magyar szót, és eddig a három hét alatt kettö alkalommal fordult elö, hogy ez nem egy valami iszonyat módon lepukkant alaktól jött (én nem is értem, hogy tud ennyire sok, ennyire rossz arcú magyar itt csoportosulni)
• eddigi tapasztalataim alapján, (Dánián edzödve) nagy meglepetésemre eddig úgy tünik, itt magyarnak lenni nem szégyen. Ez hozzájárul nagyban a kiegyensúlyozott kedélyállapotomhoz. Ez, meg a sok, Egerszegre emlékeztetö, erdövel borított domb.

Mint azt a legtöbben bizonyára tudjátok, elreppentem hat rövid hétre a délnémetekhez, akiket már régóta oly nagyon szeretek, és bár egyre több apróságot veszek észre amik még az eddiginél is pozitívabbá festik a képemet, most mégsem Stuttgartról akarok írni.

Az egyik órámon, interkulturális kommunikáción ugyanis érdekes játékot játszottunk ma. Már volt pár dolog régebben is, amit erről az óráról írni akartam, majd azok is sorra kerülnek apránként. A mai játék azonban az értékekről szólt, arról, hogy egy-egy társadalomban mik a legfontosabbak.
A csoportról azt kell tudni, hogy

• 7 darab amerikai
• 2 darab mexikói
• 3 darab kínai
• 4 darab szingapúri (hogy írjuk ezt helyesen magyarul?!)
• és egy darab Julcsika alkotja, aki egyébként a teljes programban (77 fő) az egyetlen európai

A feladat így hangzott: kapsz 10 darab papírt, rajtuk egy-egy értékkel. Azt a 4-et, ami a legkevésbé jellemző a társadalmadra (estemben most Magyarország, mert egyébként általában egyben Dániát is képviselem), tedd félre, a maradék hatot meg tedd fontossági sorrendbe, felül a legfontosabbal. Én egyedül voltam ugye, így különösen nehéz dolgom volt. Igyekeztem az "átlag magyart" magam elé képzelni és elvonatkoztatni a saját értékrendemtől (kiemelten ez volt a feladat). Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ti mit hova tettetek volna? Illetve szerintetek mi hiányzik a listáról ami oda illene egy magyarok értékei listára? A jobb oldali oszlop a 4 érték, amit kivettem, a bal oldali a hat amit benn hagytam, fennt a legfontosabb, alul a legkevésbé fontos. (Magyar fordításban fentről lefelé: szabadság-biztonság-jólét-barátságosság-boldogság-kreativitás. Illetve a kihagyottak: egyenlőség-becsületesség-siker-család jóhíre). A legutolsót (család jóhíre) azért hagytam ki, mert ha csak az lett volna, hogy "család" akkor elég magasan a listára került volna. De így inkább a távol-keleti meg az arab országokra asszociáltam, ahol az ember megbosszulja a család jóhírén ért sérelmet, megveri/kitagadja/megöli (ilyen is van), a családra szégyent hozó lányt meg ilyenek. Úgyhogy azt inkább hanyagoltam.

 Aztán a dolog akkor kezdett igazán érdekessé válni, amikor mindenki felragasztotta a táblára a saját listáját. Itt az eredmény, remélem, olvasható lesz: 

Szóval sok érdekes dolog sült ki ebből a játékból, ami nekem a legviccesebb volt, hogy csak én tettem fel a kreativitást a listára úgy egyáltalán. Aztán a másik, hogy az amerikaiak mellett csak én értékeltem a szabadságot a legfontosabbnak, de elég hamar kiderült, hogy egészen más dolgot értünk a fogalom alatt: ők az egyén szabadságát, én az ország szabadságát értettem. Csak a távol-keletiek értékelték az őszinteséget a legfőbb 6 közé méltónak. A szingapúri bár a Távol-Keleten van, mégis a nyugati értékekhez áll közelebb (ezt mondjuk eddig is tudtuk). A kínaiak és a mexikóiak tették a család hírnevét, becsületét az első helyre. A mexikói lány a játékot követő heves beszélgetésben kifejtette, hogy ott a (család)neved határozza meg az életben nagyjából minden lehetőségedet. Megpróbáltunk két amerikai csoportot csinálni, egyrészt mert sokan vannak, másrészt mert az országon belül elég nagy különbségek lehetnek, de amint látjátok a két csoport eléggé egyforma eredményre jutott végül.A "boldogság" az egyetlen, ami minden listán szerepel. Pedig ez a legkevésbé megfogható is.

A tanárnéni a végén felrakta a német sorrendet is, itt van. Sok tanulsága volt a játéknak és még fogunk vele tovább dolgozni, de engem most mégis a Ti véleményetek érdekel, ti a helyemben hogyan osztályoztátok volna az értékeket, mi a legfontosabb a magyaroknak? (NEM nektek személyesen, hanem "az átlagmagyarnak".)

Most, hogy itt a tavasz ismét megfigyelhettem a dánok különleges hőmérséklet-érzékelését, ami még ennyi év után is mindig döbbenettel tölt el. A dánok ugyanis nem a hőmérsékletet érzékelik, hanem a napsütést. Az ő fejükben süt a nap = meleg van. Tegnap konkrétan 15 fok volt, bár tagadhatatlan, gyönyörű napsütéssel, én azért mégis kesztyűt húztam a biciklin, és a rendkívül trükkös, pontosan erre a célra beszerzett, lengének álcázott, de azért bélelt kabátomban, sállal is ellátva közlekedtem. Körülöttem nyári szoknyás, szandálos nők, egészen kicsi gyerekek szoknyában, harisnya nélkül, fiúk, férfiak térdnadrágban és pólóban. Mondom, konkrétan 15 fok volt. Éjjel meg 2.

Valószínűleg annyira elegük van a télből, a hidegből meg a sötétből az embereknek, hogy egyszerűen nem hajlandóak elfogadni, hogy még nincs itt a nyár, és minden alkalmat kihasználnak, hogy megszellőztethessék a nyári ruháikat.

Ha már egyszer olyan szépen süt a nap, ugye.

Van egy ilyen tudományfilozófus csávó, hogy Lakatos Imre, aki eléggé ismert világszerte és a minap az egyik tanárbácsi is beszélt róla órán. Úgy ejtette a nevét, hogy Láketosz. Ekkor jöttem rá hogy a magyar és a görög nevek közeli rokonságban állnak egymással.

A minap a következő, teljesen hétköznapi beszélgetést folytattam egy ismeretlen nénivel, ahogy teljes esőruhába öltözve a bolt előtt épp a sisakomat csatoltam a fejemre a szemerkélő esőben.

Néni: Eléggé esik ma, nem?
Én: Hát, bizony, még szerencse hogy nincsen túl hideg.
Néni: Azám, meg a szél sem fúj.
Én: Igen, lehetne rosszabb is.
Néni: Hát igen, lehetne. De holnapra meg már javulást mondanak.
Én: Azám, hétvégére meg már 15 fokot. Talán marad is egy kicsit.
Néni: Az jó lenne.
Én: Ühüm, jó lenne.

És itt már magamra applikáltam, becsatoltam, becipzároztam, kinyitottam, elpakoltam, eltoltam és éppen már fel is ültem rá, úgyhogy egy gyors mosolyváltás és "mindenjót" után mentünk is a magunk dolgára.
 

Most hallottam a rádióban, hogy "az ÁNTSZ szerint Magyarország nincsen kitéve a sugárzás veszélyének, egyrészt mert az sokkal kisebb mértékű mint a csernobili volt, másrészt pedig mert Japán nagyon messze van". :D

Nincs is mesésebb, mint egy késő márciusi délután, romantikus merengés közepette álmodozva hallgatni ahogy szaporán percegve kopog a jégeső...
...a sisakodon.

Dániában meg Skandináviában általában órási hagyománya van a Melodi Grand Prix-nek, az országos döntő irtó nagy műsor, és az európait is nagy figyelem kíséri minden évben. Két hete volt a dán döntő, amit egy szerintem egészen jó szám nyert meg, egészen hihetetlenül idióta módon kinéző srácokkal. Itt meghallgathatjátok.

Ami viszont édekesebb, az az, hogy már 10 éve van ennek a dolognak egy gyerekverziója is, a gyerek mgp, amit tegnap tartottak. Alapvetően az a véleményem, hogy gyerekeket nem szabad akkora nagy stressznek, versenyhelyzetnek kitenni, mint amivel egy ilyen egész országos tévéműsorban, színpadon szereplés jár. Úgyhogy egy jó adag szkepticizmussal ültem le a munkahelyemen megnézni a dolgot. Rendkívül kellemesen csalódtam.

Először is, az egész rendkívül gyerekarcú volt. A gyerekek gyerekeknek néznek ki, nem kis felnőtteknek, nincsenek sminkelve, gyerekruhában vannak. A részvételnek feltétele, hogy a dal dallamát és szövegét is ők maguk írják, ennek megfelelően a témák is hozzájuk illőek (nem áll velem szóba az osztály menő lánya, minden sikerül ha hiszel magadban -egyébként ez nyert, a címre kattintva megnézhetitek-, a barátaimmal együtt vagyunk és egész délután csak nevetünk, arról álmodom hogy ha felnövök rocksztár leszek, meg ilyenek).

A program maga is mellőz minden versenyhelyzetet vagy ahhoz hasonló nyomást. A műsorvezető leginkább egy dán Dévényi Tibi bácsira emlékeztetett, aki néha kitérőt tett a hangosítást meg az sms-es szavazást lebonyolító háttér stúdiókba, ahol mackó és béka-báb kezelte a gombokat. A felnőttek mgp-jével ellentétben nincsenek bírák, minden a nézők sms-ei alapján dől el, senki nem kap negatív kritikát, mindenki nagyon ügyes, mindenki irtó jó, mindenki fantasztikus. A nyertes csapat jutalma egy egy éves tanfolyam, ahol 5 kategória egyikében (szövegírás, zeneszerzés, ének, hangszeres játék vagy szabadon választott valami más) az ország legjobb zenészeivel dolgozhatnak együtt.

A gyerekek irtó cukik és leginkább döbbenetesen ügyesek voltak. Látszott, hogy a műsor készítői mennyi energiát fektettek abba, hogy lelkileg felkészítsék őket, mindegyik nyugodtan, az izgalom minimális jele nélkül, magabiztosan mozgott a színpadon, látszott hogy jól érzi magát mindenki, az egésznek egy nagy gyerekdélután hangulata volt. Tetszett, na.

És végül itt a műsor idei reklám száma, az összes döntős résztvevőjének közreműködésével, a szám címe Fantalastisk (magyarul: fantalasztikus), a szöveg nagyjából arról szól, hogy itt az mgp ideje, mindenki boldog, mindenki örül, a levegő tele van energiával és tiszta varázslattal, a hangulat fantasztikus, egészen fantalasztikus. Így is látszott. Vesse fel valaki az ötletet az mtv-nél is.

Ma feltűnt a corn flakeses doboz hátoldalán a reklám, azt írták "egy corn flakes reggeli elég energiát at a délelőtt kihívásához, például a munkába vezető bicikliúthoz". Mekkora már, hogy ezzel lehet az átlag dánhoz szólni.

Mostanában nagyon sokat dolgozom (hála a Jóistennek!) és nagyon keveset alszom, úgyhogy nincsen időm írni, bár fejben több bejegyzés is párhuzamosan formálódik. Nyugisabb időszak beálltáig Európa-tanulmányok iránt érdeklődő rokon lelkeknek ajánlom az Eureco előadás-sorozatot, akik éppen nincsenek Koppenhágában azok meg csekkolják a podcast-részt, ahol a hangfelvételek mellett az előadások diái is fenn vannak. Valódi kis kincs ez az oldal. 

Ma az állatkertben voltam A.M.-mel (az egyik lakónk) és azt a megfigyelést tettem, hogy az állatkert határozottan családi program, de csakis 2-3 év körüli gyerekes családoknak. Rengeteg, elképesztő, lehengerlő mennyiségű gyerek volt ma (vasárnap ugye) az állatkertben, és mind ez a 2-3 éves, űrhajósruhában, egybe sapkasállal (én nem is tudom, hogy hívják ezt magyarul) a fejükön, legtöbbet Anya/Apa az állatkerttől bérelhető, húzható kis fakocsin szállította. Irtó cukik egyébként, és nagyon bírom a dánokban hogy mindehova cipelik az egészen kicsi gyerekeiket is. Kedvencem a két apuka volt, fejenként egy-egy fakocsit húzva, azokban 2-2 űrhajósruhás gyerek, és ahogy elhaladtak mellettünk hallottam, hogy az egyik éppen valamilyen befektetési ügyet magyarázott a másiknak.

A másik megfigyelésemet reggel tettem amikor is munkába menet némileg kapkodva végeztem az elkészülődéses rituálét és eközben folyamatosan bűvöltem a fürdőszobai órám mutatóit. Egy amolyan visszaemlékezős megfigyelés volt, most hogy öcsém lakásában töltöttem 10 napot rájöttem, miből látszik hogy valaki flexibilis munkaidőben dolgozik: nincs a fürdőszobájában óra! :D

Bár minden alkalommal egy kicsit nehezebb elhagyni Németországot, a mai hazakeveredési akcióm átlagon aluli volt.

Kezdődött azzal, hogy tegnap találtam egy spanyol nyelvű könyvesboltot, és azt remélve, hogy ott olcsóbban megkapom a jövő héten kezdődő új kurzus tankönyvét, úgy döntöttem útba ejtem a reptérre menet. A gépem 14.40-kor indul, a reptérre egy óra az út, a könyvesbolt meg csak délben nyit, de ááááááá, mi az nekem, pont belefér gondolta Julcsika.

A boltot 10 percig kerestem cuccokkal megrakottan, de úgy tűik az őt reklámozó plakátra rajzolt térkép mégsem volt elég egyértelmű, mert nem találtam. Affene, gondolta Julcsika, úgy tűnik tartoztam egy úttal az ördögnek, sebaj, majd Édes Öcsémnél megvigasztalódom. Be kellett úgyis ugranom hozzá a lakáskulcsát leadni, most eszembe jutott ez az akció, nem úgy, mint két nappal korábban, M. stuttgarti lakásának a kulcsát csak Münchenben találtam meg a táskámban. Szóval öcsém, iroda, kávé, kulcslead, puszi gyere máskor is, majd talizunk valahol valamikor, jóutat jómunkát, és már kinn is voltam az utcán.

Jött is a metró, igaz csak 17 perc múlva, az út kb. 40 perc, a gép indulásáig másfél óra volt, ilyen lelkesen utoljára akkor imádkoztam metrón reptérre menet, amikor egyszer J-ért mentem ki a reptérre Budapesten, és Újpesten jöttem rá, hogy az nem a KÖKI.

Végül kiértem, 10 perccel csekin zárás előtt, mikor is kiderült, hogy a gép egy órát késik. Ezen kicsit megnyugodtam, fel is hívtam öcsémet hogy megmenekült a világbéke, ami ugyan csupán 10 percig tartott amikor is rádöbbentem hogy a farzsebembe hanyagul belehelyezett útlevelem nincsen ott. Röpke 5 perces magas szívritmussal eltöltött pánik után megleltem a füzetkét, csak hogy egy perccel később arra jöjjek rá hogy valami hiányzik a kezemből, méghozzá az előző nap drága euróért vett könyvem, benne a beszálló kártyámmal, amit minden bizonnyal a mosdóban felejtettem a papír kéztörlős doboz tetején. A pánik már-már alapállapotként tért vissza, rohantam a mosdóba persze a könyv már nincs ott.

Ablaktól ablakig küldtek, négyszer rohantam el a gépfegyvert tartó, 21 éves rendőrfiúk előtt (minden alkalommal ugyanolyan kényelmetlen érzéssel), míg végül a Lufthansa ablakánál a néni mosolyogva közölte, hogy nincsen baj, kaphatok új belépőkártyát. Amikor aztán beolvasta a korábban szerencsésen meglelt útlevelemet, rám néz továbbra is mosolyogva: itt egy személyes üzenet a neve mellett: „könyv és beszállókártya a kapunál”.

Ezek után beszállásig már meg sem mertem mozdulni. Szegény öcsémet meg negyedszerre hívtam fel, hogy képzeld, mekkora baj volt, de már nincsen. Legalább az ő napja sem volt unalmas.

Lehet, hogy betegesen hangzik, de ma úgy éreztem magam, mintha backstage partiba lettem volna hivatalos, ahol az ember egészen közelről figyelheti meg a rocksztárt, sőt akár még beszélgethet is vele erről-arról. Ma volt az első óránk a Nagy Óléval, akiről azt kell tudni, hogy nagyjából olyan a nemzetközi kapcsolatokban, mint az ABBA a popszakmában: európai banda létére mégis betört az amerikai és a nemzetközi elitbe, ahogy R. mondta anno még az MCC-s időkben: Óle az egyetlen, akinek a nevét még a zusában is fejhajtással ejtik ki. A nemzetközi kapcsolatokban a Koppenhágai Iskola névre hallgató irányzat egyik alapítója egyébiránt.

Szóval ebben a félévben akkora mázlink van hogy Óle éppen tanít, és lévén hogy Koppenhágában tanulok politikatudományt jó eséllyel párszor meg fogom kapni életem során a kérdést: „Éééés, találkoztál Ole Wæverrel?” Amire elég ciki lenne úgy válaszolni, hogy jaja, tartott kurzust is csak nem volt kedvem felvenni. Úgyhogy felvettem.

Szerencsére a kurzus irtóra izgis (NK-s nördeknek: a legutóbbi viták és kritikák a securitization fogalmával kapcsolatban) és szerintem sokat fogok tanulni.

Óle rajongók kedvéért megosztom veletek, hogy Óle rózsaszín sorkiemelőt használ, sportcipőt hord, az órája 5 percet siet és az első órán szemmel láthatólag izgult, még a keze is remegett, valamint idegesen rendezgette az előtte heverő (üres) fehér papírlapot, karórát meg egyéb tárgyakat. Megnyugtató, hogy még ha ekkora név az ember, akkor is izgulhat egy-egy tanítási órán. Most már én is nyugodtabban izgulok majd, ha egyszer megint tanítok egyszer.

A mai nap csalódása, hogy a Paff a bűvös sárkány nem magyar mese, pedig én gyerekkorom óta aszittem. Ti ezt tudtátok? Itt van például a dal dán verziója. És a 100 Folk Celsiusé is, a biztonság kedvéért.

Van napilap-előfizetésünk a folyosón és most láttam, hogy a lakótársaim a konyhaasztalon heverő újság kupac aljára rejtették a mai számot, ami címlapon gyalázza Magyarországot a médiatörvény és társai miatt. Nem tudom véletlenül alakult-e így vagy szándékosság van benne, és ha az utóbbi azért-e, mert még emlékeznek milyen érzés volt pár éve a feldühödött, dán zászlót égető közel-keletiek videóit látni, vagy mert pusztán empatikusak, de mindenesetre egészen meghatódtam. Köszi. :)

Szomorú hír a Homáron: még az eddiginél is kevesebb lesz az üvegvisszaváltás otthon. Itt az üvegek, valamint a fémdobozok összességének a 90 (kilencven!) százaléka visszaváltható. Ráadásul az üvegbetét kellően magas (az üdítő/sör árának akár 10 százaléka fölé is mehet), hogy ösztönözzön a visszaváltásra. A másik dolog, ami nagyban megkönnyíti a rendszert, az a "becsöngetünk a boltban hátul és reméljük, hogy nem lesz nagyon mérges a néni/bácsi amire harmadik csengetés után felbukkan"-jellegű, otthonról ismert visszaváltást helyettesítő rendkívül praktikus ámbár szintén rendkívül büdös visszaváltó automaták sokasága. (Németországban is láttam ilyeneket.) Minden boltban van egy ilyen, a fenti futószalagra lehet pakolni az üvegeket, az alsóra meg a ládányi üres sörösüveget ládástul. Az egész egy perc. Ha meg jótékonykodó kedvedben vagy, sok helyütt választhatod a zöld helyett a piros gombot, és így nem blokkot kapsz az összegről, hanem valamilyen jótékonysági gyűjtésbe kerül felajánlásként a pénz. Bár nemrég azt olvastam, hogy ez az opció a vártnál jóval kevésbé népszerű. Szerintem az embernek egyszerűen kell az a pszichológiai kis jutalom, hogy "elcipeltem idáig az üvegeket, most ingyen kapom a tejet meg a szalámit". Legalábbis nekem kell.

Vajon mi kellene ahhoz, hogy egy ilyen rendszer bevezetésre kerüljön egy visszaváltás szempontjából gyakorlatilag érintetlen országban, mint például Magyarország? A dánok létrehoztak egy nonprofit vállalatot ennek érvényesítésére (Dansk Retursystem) aminek mottója "Őrizzük meg Dánia árokpartjait - üvegmentesen". Majd kiadtak egy, (mellesleg több EU direktíván alapuló) minisztériumi (Környezetvédelmi Minisztérium) rendeletet, miszerint mindenki aki Dániában sört, üdítőt, ásványvizet, akármit dobozban vagy üvegben árul be kell, hogy jelentse a terméket a rendszerbe. Magyarul ha itt akarsz italt árulni, visszaváltósra csinálod az üveged/fémdobozod, punktum. Akár a Coca Cola vagy, akár nem.