Na, megalakult az új kormány, most voltak nemrég a kiránynőnél, úgyhogy amikor holnap (az alkotmány kerek perec megmondja: minden év október első keddjén) újra kinyit a parlament, már az új kormányprogram elfogadásával kezdhetnek. Nézztek, hogy virítanak! Látszik az arcokon a megkönnyebbülés, tíz év jobboldali kormányzás egy ízig vérig szocialista országnak már a végkimerülésig megerőltető volt.
Egyébént elég izgis a kormány összetétele, lévén hogy négy nagyon különböző pártot kell boldoggá tenni (ebből három koalícióban kisebbségi kormányt alkot, egy, a legbaloldalibb párt külső támogató, ők azért még itt sem elég szobatiszták ahhoz, hogy a kormányba bevegyék őket). Magyar szemmel talán érdekes lehet, hogy összehasonlításképpen az Orbán kormánnyal (2010-es megalakulásakor 10+1 fő, valamennyi szebbnél szebb férfi), jóval több miniszter van, 23+1 (plusz eggyel a miniszterelnököt jelölöm), ebből 9 nő és 14 férfi. Emiatt egyébként kritizáják az új miniszterelnöknőt,
mármint hogy nem eléggé egyenlő a nemek eloszlása. Aztán szerintem vicces még, hogy most nevezték ki Dánia történetének eddigi legfiatalabb miniszterét, a 26 (HUSZONHAT!) éves, ('85-ös, hihetelten komolyan) Thor Möger Petersen ráadásul nem is akármilyen tárcát kap, ő lesz az adóügyi miniszter, egy küszöbön álló adórendszer-átalakítás idejében. Ráadásul most született gyereke is, és még az egyetemi tanulmányai is standbyban állnak. Hát, neki sem lesz sok ideje unatkozni.
Az én személyes kedvencem a középpárt akik a Radikale Venstre (radikális baloldal) nevet viselik, de valójában egy mérsékelt jobboldali párt. A dán pártnevek a magyarokhoz hasonlóan kevéssé megbízhatóak. Itt a Radikale Venstre miniszterei érkeznek a királyi palotához, a hagyományokhoz kevéssé híven biciklin. Ezek a dánok néha annyira cukik, de tényleg! :)
Utolsó kommentek