Lehet, hogy betegesen hangzik, de ma úgy éreztem magam, mintha backstage partiba lettem volna hivatalos, ahol az ember egészen közelről figyelheti meg a rocksztárt, sőt akár még beszélgethet is vele erről-arról. Ma volt az első óránk a Nagy Óléval, akiről azt kell tudni, hogy nagyjából olyan a nemzetközi kapcsolatokban, mint az ABBA a popszakmában: európai banda létére mégis betört az amerikai és a nemzetközi elitbe, ahogy R. mondta anno még az MCC-s időkben: Óle az egyetlen, akinek a nevét még a zusában is fejhajtással ejtik ki. A nemzetközi kapcsolatokban a Koppenhágai Iskola névre hallgató irányzat egyik alapítója egyébiránt.
Szóval ebben a félévben akkora mázlink van hogy Óle éppen tanít, és lévén hogy Koppenhágában tanulok politikatudományt jó eséllyel párszor meg fogom kapni életem során a kérdést: „Éééés, találkoztál Ole Wæverrel?” Amire elég ciki lenne úgy válaszolni, hogy jaja, tartott kurzust is csak nem volt kedvem felvenni. Úgyhogy felvettem.
Szerencsére a kurzus irtóra izgis (NK-s nördeknek: a legutóbbi viták és kritikák a securitization fogalmával kapcsolatban) és szerintem sokat fogok tanulni.
Óle rajongók kedvéért megosztom veletek, hogy Óle rózsaszín sorkiemelőt használ, sportcipőt hord, az órája 5 percet siet és az első órán szemmel láthatólag izgult, még a keze is remegett, valamint idegesen rendezgette az előtte heverő (üres) fehér papírlapot, karórát meg egyéb tárgyakat. Megnyugtató, hogy még ha ekkora név az ember, akkor is izgulhat egy-egy tanítási órán. Most már én is nyugodtabban izgulok majd, ha egyszer megint tanítok egyszer.
Utolsó kommentek