Julcsikadaania

A minap kézimeccsen voltam. Nem, még nincsen sem ennyi szabadidőm, sem szórakozásra felhasználható készpénzem: a munkahelyem fizette a belépőt és még fizetést is kaptam azért, hogy ott üljek, kólát szürcsöljek és közben remekül érezzem magam. Hihetetlen jó élmény volt! Főleg mert szépen fölényesen nyertünk 36-20-ra a Fredericia ellen. Otthon is adnak ilyen jó kis fényes kartonszerű papírlapokat, amit legyezővé kell hajtogatni és szurkolóeszközként felhasználni? Ha tapsolás helyett ezzel ütögeti az ember a tenyerét vagy a térdét vagy akármit, olyan zajt csap, mintha egyszerre 20-an tapsolnának. Ez renkdívül hasznos volt, mert bár tele volt a stadion, ez mégiscsak egy kézimeccs volt, úgyhogy pár százan lehettünk csak összesen, mégis olyan hangulat volt, mintha több ezren tapsoltak volna. Meg persze a show-t is remekül szervezték. Minden játékosnak van személyes jingle-je (kommunikációban dolgozó barátaim, osszátok meg velem a magyar kifejezést erre),  és valahányszor valaki gólt lő, gólt véd ki vagy csak valami szépet művel, bejátsszák a jingle-jét. Az egyik játékosnak a Money for Nothing-ot választotta pl, valahányszor ezt játszották mindig Apukámat juttatta eszembe. De volt minden ami egy jó meccshez kell, zene, hullámzás, felállva tapsolás, ajándéksorsolás, játékosnevek skandálása, zászló előtt tisztelgés, cuki felmosógyerekek, szóval remekül elvoltunk. Még mindig szeretem a munkahelyem. :)