Felmerül néha a kérdés, hogy miért csak általános jellegű dolgokról írok a blogra, lehetne érdekesebb is, ha többet írnék arról, hogy mi történik velem. Ezt ugyan nehezíti az elmúlt időszakban egyre fokozódó online szemérmességem, azért most tessék, teljességgel személyes, drámai tartalom, az idei húsvét kisméretű, ámbár nem kevésbé felkavaró Tragédiája:
Miután szombat éjjel jó katolikusokhoz méltó módon csak a kései mise után kezdtük meg a húsvéti témát, elég kevés fogyott el az ünnepre való tekintettel nem túl olcsón, hentesnél vásárolt sonkánkból, aminek vasárnap reggel még ágyban fekve már előre örömködtünk. Felkelve fogadott minket a szomorú látvány: az erkélyünkön az éjszaka során megrágta a sonkát valaki. Feltehetőleg menyét, vagy mókus, esetleg macska? Hagyott a tálban egy kis fekete szőrszálat is, ami macskának túl rövid és durva, mókusnak túl hosszú és fekete volt, úgyhogy megszavaztuk, hogy mégicsak menyét lehetett. Elég sok van itt a környéken, előszeretettel esznek autókat, vagyis legalábbis a motorházban lévő fini gumicsöveket. Persze jogos Apukám kérdése, miszerint nincs-e hűtőnk (devan), most már megtanultuk azt is, hogy bármilyen egyszerűnek is tűnik az erkélyre tenni a nagy méretű tálakat, érdemes észben tartani a Városi Vadon gazdag faunáját. Fenese gondolta volna, na.
Érdeklődőknek még elárulom, hogy a vasárnapi ünnepi reggeli így némi szomorkodással telt, persze más hús nem volt a házban mondván, hogy épp elég lesz a kilós sonkát megenni, de aztán csak túléltük valahogy a vega húsvétot. Ilyet se csináltunk még úgyse sose.
Utolsó kommentek