Szerintem szépen példázza a dánok gondokozását egy rövidke beszélgetés, amit a minap a tanulócsoportommal folytattam. A dolgozatunkat írtuk de én otthagytam őket délután, hogy munkába menjek. Méghozzá egy gyerekszínházas előadásra mentem, egy norvég klasszikust néztünk "Folk og røvere i Kardemommeby" címmel, magyarul egyébként "A három rabló" név alatt érhető el, például itt, vagy a hangjáték verziója Csákányi Lászlóval meg Komlós Jucival például itt. Szóval magyarul is megvan, de nekem valahogy mégis kimaradt a gyerekkoromból. De Dániában ez senkivel nem fordulhatott elő mert itt kultikus státusza van.
És hogy visszatérjek a lényegre: amit szórakoztatónak találtam a minap az az, hogy egyrészt bárki, akinek mondtam hogy ezt a darabot megyek megnézni nagy lelkesen mondta, hogy "jaj, az egy nagyon jó dán klasszikus", én sem tudtam hogy norvég amíg az előbb utána nem jártam. Ez az egyik, a másik meg hogy mindenki rendkívül elcsodálkozott, hogy én nem ismerem. Aztán többen megjegyezték, a tanulócsoportom is, hogy "jé, milyen érdekes, fel sem merült bennem, hogy aki máshol nőtt fel, az talán nem ismeri ezt a darabot, én azt hittem, minden országban ismerik, fel sem merült bennem hogy ez csak valami ami Dániában közismert".
Már jó pár éve élek itt, de még mindig ledöbbent néha a dánoknak az a magától értetődően természetesnek vett alapfelfogása, miszerint Dánia a világ közepe, és ami itt ismert az a világ minden részén ismert, illetve ami itt ismert, az szükségszerűen dán. Legyen az a valamelyik dán nemzeti eledel, nemzeti speicialitás mint például a húsgombóc, vagy a sült tarja, vagy egy norvég meseregény amiről nem tudni, hogy nem dán. Hiába tudja Magyarországon jó eséllyel mindenki, hogy ki az a Süsü, vagy hogy honnan van az, hogy "Ó ha rózsabimbó lehetnék", attól még nem merül fel bennünk szerintem, hogy a világ többi országában is ismernék Süsüt, hisz ha mi ismerjük akkor ugye szükségszerűleg mindenki más is. Furcsák ezek a dolgok néha, na.
Utolsó kommentek