Julcsikadaania

Karmester-verseny van a hatalmas, vadonatúj hangversenyteremben! Épp onnan jövök, hallottam, hogy lehet menni, megnezni a koncerttermet ingyibe, plusz még úgyse láttam olyat, hogy karmesterek versenyeznek, gondoltam, pont jó kikapcsolódás a szociológiából, főként, mivel nettó 7 darab perc az út a szobámtól a hangversenyterem nézőteréig (lemértem!). Hát meg bírnám szokni a napi rutin részeként az élő komolyzenei egy órácskát, komolyan. A mai napom a jelek szerint Az Ideális Nap: reggel időben kelés (8kor), reggeli, újságolvasás, torna, tanulás, tízórai, tanulás, ebéd, ebéd közben móka a többiekkel, kacagás és svéd jazz zongoradarabok háttérzeneként, kávé, egy óra koncert, tanulás, közös vacsi (magyarul még főznöm sem kell). Utána minden bizonnyal további olvasás majd korán kelés.

A hangversenyterem annyira gyönyörű, hogy nem tudom leírni. Ha Zsuzsika legközelebb itt lesz, tutira elviszem. Az előcsarnok meg maga az épület annyia nem impresszív, vagyis anak aki szereti az ilyet, biztosan, masszívan skandináv, erőteljesen indusztriális, betonfalakkal és mozgólépcsővel, de színes, játékos fényekkel is. A nagyterembe belépve viszont megütött a húazannyát, hiába láttam már ezerszer a tévében. Nem vagyok nagy mestere az építészeti jelenségek szavakkal való leírásának, de az egész teremnek valamilyen rendkívül meghitt, meleg fészek-hangulata van. Alapvetően egy sötétebb tónusú fa minden, a padló, a fal borítása, a fények narancsszínűek és a lelátó sok kis fürtökhöz hasonló blokkokban lóg a falról körbe-körbe, a színpad a terem közepén van, így a nézőtér egy része a karmesterrel szemben ül. A székektámlák olyan magasak, hogy az én fejem sem látszik ki, ez jó, mert nem kell stresszelnem, hogy lát-e a mögöttem ülő. Gondolokoztam, mindezt csak rosszul tapasztalom-e, de bizonyítékként értelmeztem a felismerést, hogy a nézőtér sorainak lépcsői az átlag lépcsőnél magasabbak, így valóban van hely az átlagnál magasabb székeknek. A székek nem egyforma színűek, hanem különböző árnyalatúak, így az üres lelátórész sem néz ki bénán. Az akkusztika csodálatos. Persze nem értek hozzá, például meg nem mondanám, hogy jobb-e, mint a MÜPA, de hogy jobb, mint az egerszegi Zsinagóga, abban elég biztos vagyok. :)

Így néz ki az épület kívülről, a falára képeket szoktak vetíteni, amolyan VJ cucc, amit már régóta szeretek, úgyhogy nekem tetszik.

4 karmestert láttam, 20 perce volt mindegyiknek, ugyanazt a darabot dirigálták, a zenekar is persze azonos volt. Nagyjából 15 percig próbáltak a zenekarral, állítgatták, hogy mit hogyan, kértek egy-egy szólamot, kértek egy-egy részt többször, magyaráztak, hogy hogyan, mit, aztán lenyomták a darabot. Játszottam eleget zenekarban, így ez is irtó érdekes volt, a legjobb mégis az, hogy látszott, mekkora különbséget tud adni csak a karmester egy előadásban.

Meg persze mivel a zenei élmény kevésbé volt intenzív, ráértem aktívan megfigyelni. Feltűnt például, hogy a zenészek közt még mindig a rezesek a leglazábbak, a tubás srác feltűnően unottan lóbálta a keresztbe vetett lábát (volt mondjuk vagy 4 fújása a darabban), az egyik harsonás össze-vissza integetett valakinek a nézőtéren a szünetben, meg úgy átlalában, messze a leggyakrabban a fúvósok nem tudták, honnan is kell most kezdeni (persze lehet, mert messze ülnek). Volt néhány érdekes apróság is: a harsonások előtt ülő, fagottos néni például egyértelműen láttam, füldugót dugott a fülébe. Ez bevett szokás?! Az egyik csellista bácsi csellójának a lába meg egészen betegen nézett ki, nem egyenesen jött a cselló testéből, hanem bezárt azzal 45 fokot, így merőleges volt a talajra, amikor leült a bácsi. És csak fél óra után vettem észre, hogy áthúrozva játszik, a bal kezében tartva a vonót! Le is vettem róla a szemem, ez így már túl sok volt együtt. Az egyik csellista üveghanggal hangolt, pedig én úgy tanultam, hogy csak a kezdők meg a bénák (én is persze) hangolnak így. Szinte az összes csellista a széktámlának dőlve játszott, eszembe is jutott, hányszor mondta nekem a Csaba bácsi, hogy Julcsikám, fotelosodsz, ezek meg itt vannak a dán rádió zenekara, aztán már nem hogy fotelosodnak, de egyértelműen kanapésan játszanak. 

A zenészek öltözködési stílusa az átlag dánét követi: fiatal nőknél bő, rövid ruha/ing?, leggings, balerina. Fiatal férfiaknál zakó, ing, farmer, converse cipő. Idősebb férfiaknál betűrt ing/póló, bőrcipő. Joviális mosoly mindenütt.

Ez a kép a terem látványterve, rendes fotót sajnos nem találtam, de megvalósítva sokkal szebb.

Elgondolkoztam, vajon miért van az, hogy minden karmester férfi? Karvezető még csak van nő szép számmal, de karmester? Karen szerint, hogy elég nagy legyen, hogy a hátsó sorban is lássák, de szerintem ez csak az ő kürtös lényéből eredő elfogult hozzáállás.

Szóval ez a sok gondolat meg élmény mind belefért 4x20 percbe, kiborzongtam magam és hazajöttem, most ismét a szocilógiának szentelem az összes agysejtemet.

Akit foglalkoztat a címben feltett kérdés, én sem tudtam, így persze nem szégyen, annak itt egy link, Nikolaj Malko, ukrán karmester: http://en.wikipedia.org/wiki/Nikolai_Malko

Itt pedig élő sreaminget, videókat láthattok az eseményről, holnap lesz a döntő (három játékossal), ha másért nem, a hangversenyteremért érdemes megnézni, most elsősorban Zsuzsikára gondolok erősen, de küldöm mindenkinek, akit szeretek. :) http://www.malkocompetition.com/about