...és én nem fázom, mert ma először elővettem a jó meleg kis piros télikabátom és sapkám, amit oly tragikus módon leszandizott egyszer Budapesten egy részeg fiúbanda (helló, Szandi, helyes a piros sapkád!) azóta kissé félve hordom, de még nem tapasztaltam, hogy összesúgtak volna róla itt az emberek. Ma hivatalosan leesett az első hó, és közben még egy gyönyörű szép naplementével is megajándékozott minket (délután 3-kor) a természet, épp mielőtt elindultam volna az év első julefrokost (karácsonyi ebéd/vacsora)-jára az osztállyal.

Ez a remek dán hagyomány karácsonyi eledelek (hering, frikadella -kb. panír nélküli fasírozott-, krumplisaláta, tésztasaláta, felmelegített májkrém pirított bacon-nel noés persze a mandulás tejberizs meggy-öntettel, elrejtett egy darab egész szem mandulával, amiért ajándék jár) agybafőbe zabálását valamint eszméletlen mértékű rövidital, elsősorban a szerintem borzalmas, köménymagos dán Akvavit szintén agybafőbe vedelését jelenti. Hogy az átlagosnál erősebb, karamelles ízű karácsonyi sört mint kísérő italt ne is említsük. Julefrokost egy évben nagyjából 5-8 jut egy főre, merthogy minden szóba jöhető közösséggel (munkahely, baráti kör, család, templomi közösség, óvodai szülőközösség, lakóközösség, iskolatársak stb.) illik egy ilyet ejteni, hogy jó skandináv módjára legalább egyszer az évben, kellő alkohol befolyása alatt kifejthessék egymásnak, hogy bár a hétköznapokban ezt hűvös eleganciájuk alá rejtik, azért mégiscsak kedvelik a másikat. A sok kötelezően letudandó csoportnak köszönhetően a julefrokost-szezon nagyjából november közepétől január elejével bezárólag tart, az igazán szociális dánok ebben az időszakban heti átlag 2x zabálnak heringet és részegednek le tisztességesen a röviditaloktól, tekintve főleg, hogy sokuk esetében ez az egyetlen időszak az évben, amikor rövidet isznak. A kötelező outfit valamilyen "karácsonyi" öltözék, ez magában foglal minimum egy darab piros ruhadarabot, csillámot (lányoknál elsősorban) és mikulás-sapkát (mindenkinél). Én a Böbit másoló piros selyem ingemben voltam, szoknyában és piros selyemszalaggal a hajamban, igazi 50-es évek, avagy jelenkor Közép-Európa konzervatív eleganciája, elégedett is voltam és nem kevésbé sikeres. Jelen julefrokostot mint már említettem az egyetemi osztályom követte el, tutorokkal kibővítve, a várakozásokkal ellentétben meglepően kellemes estének bizonyult, játékokkal és egyéb mulatságokkal (játékokra példa a tányér alá rejtett kis feladatok, nekem pl. elő kellett adnom valamilyen lúzer bűvésztrükköt, és előadnom, hogy hány srácot szedtem már fel ezzel, én ugyan nem igazán tudtam előadni, de a kísérőm (akit szintén egy mókás feladattal sorsoltunk ki) megmutatta az ő kedvencét: három átlátszó rövidespohárral játsszák, az egyik alá rejt egy söröskupakot és itt a piros, hol a piros-t játszik vele, persze az egész értelmetlen, mert átlátszó a pohár, de az emberek mindig benne vannak a játékban, és soha nem arra böknek, ami alatt tényleg ott a kupak, állítása szerint ő már tényleg szedett fel ezzel lányt. Vicces, úgyhogy meg is érdemli August, hogy egy képpel bemutassam:) 

Ezt a kísérő-osztós dolgot egyébként kifejezetten komálom, már a gólyatáborban is tapasztaltam, arra megy ki a dolog, hogy leosztják a népet egy lány, egy fiú, és valamiyen mókával kisorsolják, hogy melyik lánynak melyik fiú lesz a kísérője az este során. Akkor aztán szabad a játék, szabad udvariasnak lenni, előreengedni a lányt az ajtón, sört hozni, kinyitni, süteményt hozni, kabátot felsegíteni, elsőként táncba vinni, mintha a régi udvarissági gesztusokhoz szükséges lenne egy játék, hogy felszabaduljanak az emancipált valóságukból, és ha már játék alapon egy kicsikét fiú-lányt játszhassanak. És meglepő, de igazán lenyűgöző gentleman-ek bírnak lenni a dán fiúk, és ahogy körülnéztem, azt tapasztalom, a dán lányok is értékelik ezt, én meg egészen otthon érzem magam, nem értem, akkor miért is volt jó az egész küzdelem, hogy ezeket a gesztusokat kiírtsák a társadalomból.

Az egész julefrokost egy másik kollégium közösségi szobájában került megrendezésre, és ismét, ismét megállapítottam, hogy a mi kolink átlagon felüli, ez az épület drága öcsém kollégiumát juttatta eszembe, igaz, hogy a szobák legalább egyszemélyesek, de nem nagyobbak 7 négyzetméternél és az egész iszonyúan lepukkant, koszos és csak 800 koronával kerül kevesebbe, mint az én szobám. Ja és teljesen kinn van a városból, úgyhogy a burzsuj énem megint lelkendezett, és ismét megerősödtem abban, hogy igenis megéri plusz egy napot dologzni havonta, hogy ki tudjam fizetni itt a lakbért, a Tietgen egy fantasztikus hely, és mindenki, aki már járt itt meg tud ebben erősíteni. Úgyhogy ma este nem csak hogy hős vagyok (korán hazajöttem és még ráadásul józanul is), de boldog is. :)

Ez pedig itt egy vicces akciókép a tanulócsoportommal, Mads-szel és Christian-nal, aki nem tudom, mi okból kifolyólag, de hirtelen felindulásból lenyírta a szép szőke haját, remélem, hamarosan kinövi ezt a hülyeséget.